2014. szeptember 2.

3. rész

Louisval mellettem sétáltam végig London egyik kevésbé mozgalmas utcáján, ami ahhoz a kórházhoz vezetett, ahol JJ-t ellátták. Titkon örültem neki, hogy itt van velem, mert a segítsége nélkül soha nem találtam volna ide egymagam. Az egyik utcán le, a másikon balra, aztán a következőn fel majd így tovább. Számomra ez a város még felfedezetlen, teljesen olyan volt, mintha egy labirintusban járkálnék. Nagy sóhaj szökött ki a számon, amikor megpillantottam a 'Hospital' feliratot a kórház főbejárata fölött. A szél belekapott a hajamba és egy tincset a szemem elé fújt, érte nyúltam, hogy a fülem mögé tűrjem, közben pedig Louis felé fordultam. 
- Igazán köszönöm, hogy ideáig elkísértél, azt hiszem mostantól boldogulok egyedül is.
- Biztosan? - bizonytalanul bólintottam, majd intettem egyet neki köszönés gyanánt, és ő is pont így tett. A fotocellás ajtó elé léptem, ami szétnyílt előttem és a recepcióval szemben találtam magam. Illedelmesen megkérdeztem, merre találom JJ-t, majd el is indultam a megfelelő emelet és szoba felé.
Kettőt koppantottam az ajtón, majd résnyire nyitva az ajtót bekukucskáltam az ágyban fekvő beteghez, akinek látszólag semmi baja nem volt, azt leszámítva, hogy jobb lába a levegőben lógott begipszelve.
- Hahó! - mosolyogtam rá.
- Gyere csak! - biccentett egyet, én pedig óvatos léptekkel közelítettem a ágya mellett elhelyezett székhez. - Nem kellett volna rögtön idesietned! Neked most munkád van!
- JJ! - vettem mély levegőt. - A főnököm te vagy, szóval itt a helyem most. Mégis hogy sikerült ezt összehoznod? - kopogtattam meg a gipszét.
- Héj-héj, kicsit finomabban, ha kérhetem! - elhúztam a kezem, és egy 'Bocsikát' suttogtam. Nem gondoltam volna, hogy ez az apró érintés is így fájhat neki.
- Mikor engednek ki?
- Deb, alig 2 órája vagyok itt, és te már azt kérdezed mikor rúgnak seggbe?
- Szükségem van Rád, értsd meg!
- Nagylány vagy, meg tudod oldani egyedül is ezt a feladatod. A fiúk pedig nem annyira szörnyűek, mint hitted, ugye?
- Hááát...- nyújtottam el hosszan, csak azért minél később kelljen válaszolnom.
- Debora! - szólt rám kicsit erősebben.
- Nem, igazából mindegyikőjük elég aranyos, csak az a kis kukac egy pöcs. - fejeztem ki magam teljesen spontán egy vállrándítással. Természetesen a menedzserem tisztában van vele, milyen kapcsolatot ápolok Harryvel, azért nem is kérdezett rá, kiről is alkottam ezt a gyönyörű véleményt.
- Na akkor itt az ideje, hogy visszamenj a stúdióba és folytassátok a munkát. Gondolj bele, minél előbb végeztek, annál gyorsabban szabadulsz meg tőlük. - kacsintott egyet, majd nagy tenyerét rácsapta a combomra, ami nem kicsit csattant a farmeromon.
- Kössz' szépen JJ, igazán együtt érző tudsz lenni. Na csáó. - vállamra kaptam a táskám és nőies mozdulatokkal kitipegtem. Igazából sikerült magamat megnyugtatnom, hogy semmi komoly baja nincs, csak pár hétig vagy hónapig két mankó segítségére szorul majd, de mindig elérhető lesz telefonon, hogy segítsen nekem.

- Szerintem ahhoz, hogy jobban megismerjük egymás stílusát és énekmódját hallgassunk meg pár számot a másiktól. - ötletelt Niall, amikor már mindenki halálra unta magát. Egyik lépésről nem jutottunk a másikra. Mindenki fáradt volt, Liam és Louis a kanapén terpeszkedett és egymást dobálták papírgalacsinokkal, amin néhány sor szöveg volt lefirkantva, de egyik sem volt közlésre méltó. Zayn egy cérnaszálat csavargatott az ujja körül,  farkasszemet nézve velem.
Rossz emberrel kezdett, még senkinek nem sikerült legyőzni benne.
- Szerintem ez egész jó ötlet. - válaszolt Zayn el nem szakítva a tekintetét az enyémtől. - Többiek?
- Felőlem oké. - jött a válasz Louistól.
- Felőlem is.
- Én is kíváncsi vagyok a nyávogásodra. - ez a hang viszont már a hátam mögül érkezett Harry Stylestól, aki az ablak mellett állt, és serényen pötyögött a telefonján. Ezzel a mondatával elérte, hogy a tekintetem elvegyem Zaynről ezzel elveszítve a kis játékunkat, amire bosszúsan sóhajtottam fel, a pakisztáni fiú pedig egy kisebb kuncogást zavart le a nemlétező bajsza alatt.
- Melyik számot ajánlanátok nekem? - mosolyogtam a szöszire, aki talán közülünk a leglelkesebb volt. - Esetleg egy olyat, amiben nem hallok felesleges hangot?
- Öhm, ami azt illeti Harrynek az összes dalban egész sok szólója van. - rántotta meg a vállát Niall.
- Szóval te is feleslegesnek találod a hangom? - most viszont a göndör nem nekem célozta a kérdést, hanem a kis írnek, aki hirtelen fülét, farkát behúzta.
- Nem ezt mondtam. - tette maga elé a kezét.
- Hallottam! - hisztizett.
- Szóval melyik számot hallgassam meg? - mosolyogtam Niallre és magammal szembe fordítottam, hogy ne lássa Harryt.
- Én a Right now-t ajánlanám, szerintem az egyik legszebb számunk az új albumról.
- Ezt megbeszéltünk. Mit szólnátok hozzá, ha hazamennénk, ami az illeti ez a semmittevés teljesen lefárasztott. - Mindenki összeszedte a cuccát és útnak indult.
- Okés, akkor holnap reggel találkozunk! - suhant ki az ajtón elsőnek Liam, tehát az öteletem elfogadva. Megyünk haza. - Legyetek rosszak!
- Te merre? - csatlakozott mellém Zayn a folyosón.
- Vissza a hotelbe..hova máshova? - tártam ki a kezem.
- Elvigyünk? Haz és Louis is kocsival jött, szerintem nem kéne ezért taxiznod. Beférsz mellénk. Liam és Niall már úgy is elhúzott.
- Aranyos vagy. - húztam szorosabbra a copfom. - de inkább nem szeretném tovább rontani a levegőtöket. Mindenkinek jobb lesz, ha nem kell betennem a lábam a Styles járgányba. - húztam el a számat gúnyosan nevetve. - Legyen szép napod, Zayn! -  még mielőtt tiltakozhatott volna, hogy Louisval is mehetek, közbe vágtam és elköszöntem tőle, majd a folyosón ő ment tovább egyenesen, én pedig lefordultam jobbra.
Igazából nem tudtam hova megyek, de vonzott a kíváncsiság. Egy szoba elé értem, ahonnan halk zene szűrődött ki, mintha zongorázna itt valaki. Gyönyörű volt, becsuktam a szemem és elmerültem a dalban. Pár perc múlva véget ért a hangzás és kivágódott az ajtó, ahonnan az a személy jött volna ki, ha én nem állok az útjába, akire nem gondoltam volna, hogy képes ilyen szépen játszani.
Ő is és én is megszeppenve álltunk csak, egymás tekintetét el nem engedve bámultunk egymásra, épp szólalásra nyitottam volna a szám, de ő hirtelen becsapta maga mögött az ajtót és elviharzott én pedig csak a nyomát figyeltem, fejembe még mindig a gyönyörű dal hangjaival.